Spanyol ételek és receptek

A spanyol konyha rendkívül változatos, hiszen nem csak az ételeket készítik eltérően a különböző vidékeken, hanem a gasztronómiai szokások sem mindenhol egyformák. Például az észak-nyugati tartományokban az olajfa ismeretlen, ebből következően az ételeket sertészsírral készítik.

Az észak-keleti baszk térségben pedig az étkezés olyan nagy szenvedéllyé vált, hogy a férfiak gasztronómiai klubokba tömörülnek, és egymásnak főznek.

Az országban a sajtok és borok a legnépszerűbb élelmiszerek közé tartoznak. Az előbbiből több, mint 100 féle létezik, de a különböző vidékeken ennél többet készítenek, és fogyasztanak. Érdekességük, hogy ezeket még ma is kézzel készítik. Az utóbbiból pedig nagyon széles a kínálat, mivel jelenleg 54 tájjellegű bortermelő terület van, ahol óriási mennyiségben állítják elő a különféle borokat.

A spanyol jellegzetességek közé tartoznak a tapasok, azaz falatkák, melyek készülhetnek sonkából, sajtból, kolbászból, a tenger gyümölcseiből, de számtalan változata létezik. Általában szeszes italok mellé kínálják, a tapas bárok elterjedtek szerte az országban.

A tortilla, vagyis a burgonyás omlett is jellemző étel, sokféleképpen elkészíthető, csakúgy, mint a gazpacho, a hidegen tálalt zöldségleves, mely kiváló hűsítő a nyári melegben.